Ha hétfő, akkor Szabi!

Kulai Szabolcs bármixerként dolgozik 13 éve. Vidám, kiegyensúlyozott fiatalember. 5 év óta minden hétfőn megjelenik az osztályon, felveszi a kötényét, csokornyakkendőjét, kirámolja a kellékeket (gyümölcslevek, friss gyümölcs, szívószál, koktéldísz) és keveri a koktélt az osztályon fekvő gyerekeknek. Mindezt saját költségen. Megkértem, mondja el hogyan került a Szt. László Kórház Csontvelő-transzplantációs Osztályára, miért fontos számára ez a küldetés és meddig akarja folytatni?

- 2005. őszén hallgattam a rádiót. Kriván Főorvos Úr beszélt az osztályon folyó munkáról, elmondta, hogy a gyerekek, akiket kezelnek, sokszor hónapokat töltenek megszakítás nélkül kórházban. Arra gondoltam, hogy talán én is tehetek valamit azért, hogy gyorsabban, kellemesebben teljen számukra az idő.

Másnap felkerestem Kriván Főorvos Urat a kórházban, elmondtam neki az elképzelésemet. Kétkedve hallgatott végig, majd azt mondta, jöjjek vissza egy hónap múlva.

Tehát pontosan 1 hónap múlva ismét megjelentem. A kitartásom meggyőzte Őt, hogy komoly az elhatározásom. Nagyon sokan néztek rám megütközve, amikor először megjelentem az osztályon, de minden csoda három napig tart, megszokták, ha hétfő, akkor jövök. Az első két évben a csontvelő-transzplantációs osztályon, majd amikor 3 éve megnyílt a 20-as épületben a gyermekhaematológia, azóta ott keverem a koktélt. A gyermekintenzív osztály az épület másik szárnyában van, így persze őket sem hagyom ki. A hétfőkön kívül, természetesen nem lehet olyan rendezvény, amit én kihagynék. Legyen az télapóünnepség, kreatív foglalkozás a  Démétér Házban, szülinapi meglepetés parti, gyereknap vagy transzplantos találkozó.

Azt gondolom, hogy ha rövid időre is, de el tudom feledtetni a kicsikkel, hogy betegek, már megérte. Volt olyan kissrác, aki úgy számolta a heteket, hogy gyűjtötte a koktéldíszeket. Ahány koktéldísz, annyi hét.

Másik, még nem tudta a hét napjait, de azt megjegyezte, hogy vasárnap után hétfő következik és akkor jön Szabi.

Egy picur nem akart inni, pedig nagyon fontos lett volna, de nem fogadott el semmit. Bevittem neki a számára engedélyezett koktélt, felcsillant a szeme és megitta. Sokáig semmi mást nem ivott, de az én koktéljaim soha nem maradtak a pohárban.

Nagyon jó érzés, hogy várnak rám, örülnek nekem, sikerül mosolyt csalnom a kicsik arcára. Nagyon sok rajzot, saját kezűleg készített ajándékot kaptam tőlük az évek alatt, amit nagy becsben tartok és mindig jó érzés, ha gyarapszik a gyűjteményem.

És hogy meddig akarom folytatni? Hát ameddig a földön vagyok.